2014. január 31., péntek

Utolsó rész

Utolsó rész.
Harry elaludt, én pedig mosolyogva néztem rá. Csak az járt a fejemben hogy miért pont én és hogy hogy én. És ha nem megyek a cipő boltba akkor nem ismertem volna meg. Van 100 modell Londonban és mégis engem választott. Amint Harry-t néztem kezdtem elálmosodni, a szemeim lassan lecsukódtak. Reggel nagyon boldogan keltem mivel itt voltak a fiúk akiket kiskorom óra szeretek. És olyan csodálatos érzés hogy itt lehetek velük. Reggel csak mosolyogtam és beszélgettem a fiúkat.
Sajnálom hogy nagyon rövid rész lett, de elkezdek egy hasonló blogot ezen a címen akik ezt szerették és olvasták azok nézzenek bele ebbe.:  http://urbanzsani.blogspot.hu/ Figyelem az első rész 5 óra fele várható!:)

2014. január 30., csütörtök

XXVIII.Fejezet.: Szerelmek Éjszakája.

Szerelmesek Éjszakája.
Reggel felkeltem és lesétáltam a konyhába, csináltam egy kis forró csokit mert kint minden hó borított. Rendeltem magunknak reggelit, mert most nem volt kedvem semmihez. A reggelit hamar kihozták, aminek én csak örülni tudtam. A fiúk nem sokára fel is keltek, megreggeliztünk. Közben azon járt az agyam hogy Lux és Harry milyen édesek voltak tegnap. A reggeli befejezténél Bálint egyszer csak felállt.:
  • Harry, van nektek egy meglepetésem.- jelentette ki örömmel az arcán.
  • Mi?- ugrottam fel a helyemről.
  • Egy jegy a Szerelmesek Éjszakájára.  
  • Komoly.- ugrott fel Harry is.- Úr Isten imádlak.- de miközben ezt mondta végig perverz mosoly ült az arcán.
Erről az Éjszakáról annyit kell tudni hogy a szerelmes párok ezen az estén egy kis kivilágított utcán sétálgathatnak és iszogathatnak, nagyon romantikus egy kis hely ahova mindig is el akartam menni és most Bálintnak hála sikerült is. 




  • 7 órakkor van a kezdés.- folytatta.
  • És ti nem haragszotok hogy itthon maradtok?- néztem a többiekre.
  • Áh végre nyugalom lesz.- kezdett poénkodásba Louis.
  • Persze hogy nem.- fordította komolyra a szót Liam.
  • A másik jó hír pedig az hogy Detti és Patrick a szomszédba költöztek.- jelentette ki boldogan Niall.
  • Hát köszönjük.- jelentettem ki.
A délután hamar eltelt mivel már nagyon vártam az estét. Harry a szokásos kis vad farmerében és kabátjában ment a fekete kocsiját választva. Én pedig egy kis aranyos farmerben és a szövet kabátomban mentem.
Amikor odaértünk minden nagyon de nagyon gyönyörű volt. elkezdtünk sétálgatni, ittunk forralt bórt és forró csokit. És ettünk muffint és csoki. Két óra múlva nagyon hideg lett, ezért elindultunk haza. Amikor haza értünk a fiúk videó játékoztak és piáltak ameddig Harry lepakolta  a Niall-nek hozott csokikat addig oda mentem Bálinthoz.:
  • Nagyon nagyon szépen köszönöm.- ugrottam a nyakába.
  • Szívi.- jelentette ki mosolyogva.
Ekkor Harry hátulról felkapott és vad csókolozás közben felvitt a szobánkba, de mielőtt elkezdhettünk volna szórakozni Niall hangját hallottuk meg.:
  • Köszönöm Imádlak titeket ez nagyon finom.
Kicsit nevettünk és visszatértünk a kicsit hangos de élvezetes szórakozásunkhoz.

2014. január 29., szerda

XXVII.Fejezet.: Egy nap Lux-szal.

Egy nap Lux-szal.
Amikor felvettem nő hangot hallottam, mivel még nem voltam egészen józan nem ismertem fel.
  • Szia, Lou vagyok.- jelentette ki.
  • Szia, én pedig Zsani.- suttogtam.
  • Igen Harry sokat mesélt rólad, de most szeretnék egy szívességet kérni tőletek.- mondta. 
  • Persze, mond csak.
  • Hát tudod van a kis életem Lux- Igen a lányod- vágtam közbe.
  • Hát tudnátok ma rá vigyázni?- kérdezte reménykedve.
  • Persze.- vágtam rá izgatottan. 
  • Akkor 8-ra oda viszem.
  • Rendben.- és letettem a telefont.
Csodák csodájára a fiúk is felkeltek.
  • Ma mi vigyázunk Lux-ra.- jelentettem ki nekik.
  • De ma mi nem leszünk itthon.- jelentették ki a fiúk.
  • Miért hova mentek.- kérdeztem.
  • Foci meccsre, ugye nem baj kicsim.- mosolygott Harry aminek sosem tudok ellen állni.
  • Nem semmi gond, majd át hívom Gemma-t.
  • És Dettit.- jelentette ki Niall és Bálint.
  • Nem gond?- kérdeztem.
  • Nem hisz elkel a segítség.- mosolygott Niall.
Mivel még volt egy órám elmentem a boltba, de amikor kiléptem az ajtón meglepetés ért. Minden tiszta hó volt, gyorsan beszálltam a kocsiba és elmentem a boltba. Közben fel hívtam Gemma-t és Dettit mind ketten örültek a meghívásnak, én pedig a segítségnek. Vettem egy kis édességet és kekszeket és még sok finomságot Lux-nak. Amikor hazaértem a fiúk indulásra készen álltak lepakoltam nemsokára megérkeztek a lányok (Detti, Gemma). Ki pakoltuk a édességeket amikor kopogtak, ekkor Harry nagyon elmosolyodott Bálint pedig izgult a találkozás miatt. Kinyitottam az ajtót.
  • Sziasztok.- üdvözöltem őket boldogan.
  • Cia.- köszönt nagyon édesen Lux.
  • Szia Lou vagyok.- nyújtotta a kezét.  
Beljebb tessékeltem őket, Lux amikor meglátta Harry-t a nyakába ugrott. ( Nagyon édes volt).

A fiúk elvitték a meccsre, addig mi a lányokkal megfőztünk. 
Amikor ha jöttek leültünk ebédelni, a lányokkal felváltva etettük. Utána Harry kivitte az üveges erkélyhez. Kicsit levegőztek utána visszajöttek  hozzánk. Később leültünk mindenki játszott a picurral, amire észbe kaptunk már eltelt a nap és Lou jött Lux-ért.
  • Nagyon köszönöm!- hálákodott.
  • Amikor kell csak szólj mi mindig válaljuk, annyira arnyos- vágott közbe Gemma.
  • Rendben, de most mennünk kell sziasztok.- ezzel elmentek.
Ekkor mindenki elvonult a szobájába Bálint és Louis egy kis party-t csinált a szobájukban. De mi Harry-vel a miénkben kicsit hangosan de nagyon jól "szórakoztunk".

2014. január 28., kedd

XXVI.Fejezet.: Újabb Party.

Újabb Party.
A Dettis ügy után lefeküdtünk aludni, hiszen holnap végre elmegyünk egy jó házi buliba. Reggel ismételten én keltem fel előbb, amikor a konyhába értem találtam egy levelet az asztalon ami Dettitől érkezett, bár azt nem tudom hogyan. A levélben az állt.:
Sziasztok!
Sajnálom ahogyan viselkedtem veletek, még jobban azt hogy Niall-t megbántottam. :(  Remélem egyszer újra boldogok és jó barátok lehetünk. Az esti party-n én is ott leszek, remélem nem nagy gond... Sajnálom hogy mind ezt levélben kell közölnöm, de nem mertem elétek állni.
Üdv.: Detti.
Amikor elolvastam kicsit megkönnyebbültem, de nem tudtam mit fognak szólni hozzá a fiúk. Éppen a lépcsőn jöttek le az illatok csalogatták őket. Leültünk megreggeliztünk, reggeli után Niall  kezébe nyomtam a levelet. Szerencsére jól fogatta, csak annyit mondott.:
  • Akkor bulizunk!- mosolyodott el.
A nap hátralévő részét pihenéssel, gumicukor evéssel és videó játékozással töltöttük. A házibulira vettünk egy karton sört és egy üveg pezsgőt. Hét óra előtt gyorsan le zuhanyoztam, de Harry-nek volt egy indoka hogy miért zuhanyozzon velem. Indoka.: 
  • Hogy gyorsabban sorra kerüljenek a többiek, ezért veled fogok lezuhanyozni!- jelentette ki Harry.
  • Ha ő veled zuhanyozik akkor az még tovább tart.-jelentette ki röhögve Louis és Bálint.
Mi gyorsan elmentünk lezuhanyozni addig Niall a lentiben szintén zuhanyzott. Mi hamar kész is lettünk mivel bent leszünk és mivel nem volt hideg én egy koktél ruhát köröm cipővel választottam, Harry pedig egy farmerben és egy laza inget választott.

Beszálltunk a kocsiba, hamar oda is értünk. Egy nagy kertes ház fogadott minket, bár azt most sem hogy kik hívtak meg minket. A zene ami kiszűrődőtt jó pörgős igazi party-zos volt. Amint beléptünk szétváltunk Niall és Harry velem maradt, míg Louis és Zayn elvitték leitatni Bálintot. Nagyon sokat táncoltunk, mellette nagyon sokat ittunk. Szerencsére Bálint nem volt olyan részeg mint a fiúk, mert Liam volt a legrészegebb. Senki sem maradt józan. A fiúk kicsit túlzásba vitték.
Dettiék is nagyon jól szórakoztak, szerencsére kibékült Niall-lel és jó barátságot ápolnak. Úgy 04:30 buliztunk, de én már ne bírtam tovább és ahogy a fiúk viselkedtek inkább hívtam egy taxi-t és haza indultunk. Épp elaludtunk 8:00-kor csörög a telefon.: A telefonban Lou volt a fiúk fodrásza. 

2014. január 27., hétfő

XXVI.Fejezet.: Viszlát.

Viszlát.
Amikor kinyitottam az ajtót Patrick és Detti állt ott, én ekkor lefagytam Niall-t pedig a fiúknak kellett lefogni.:

  • Te meg mi a francot keresel itt.-kezdett bele az ordibálásba Niall.
  • Szia Patrick vagyok!- kezdett volna bele.
  • Tudom ki vagy de mi a sz*rt kerestek itt.
  • Csak a cuccaimért jöttünk.- felelte Detti.
  • És ehhez minek kell ő.- Mutatott Patrick-re Niall.
  • Miért zavar?- felelte gúnyosan Patrick.
Ekkor a fiúk szorításából kiszabadult Niall és behúzott egyet Patrick-nek. Nem bírtam ki hogy ne szólaljak meg.:

  • Azt hittem az álom pasid erősebb.- ekkor Harry és Zayn röhögni kezdett.
  • Ennek nem lesz jó vége.- felelte Bálint.
Eközben Patrick feltápászkodott a földről. 

  • Kérsz még.- felelte Niall. 
  • Haggyátok abba!.-ordítottam. 
  • Te ne szólj bele.- szólt közbe Detti.
  • Ha nem akarok a pasid fél holtan látni akkor menjetek innen.- feleltem kicsit nevetve.
  • Én őt nem félteném.-vágott pofon Detti.
Nekem nem kellett több megragadtam Detti kezét és felcipeltem a lépcsőn.

  • Beléd meg mi ütött?- kérdeztem felhábóródva.
  • Sajnálom.- váltott át normál hangnembe. 
  • Komolyan Patrick elveszi az eszem.- felelte Detti.
  • Nem értem egyszer pofon vágsz most pedig bocsánatot kérsz mi van veled?- kérdeztem idegesen.
  • Ez hosszú történet.- válaszolta.
Ekkor rontott be Niall.
  • Kit szeretsz engem vagy őt?- tette fel a kérdést. 
  • N-Nem tudom.- kezdett sírásba Detti.
  • Komolyan nem értelek.- felelte Niall.
  • Gyere.- ordította Patrick aki Harry-ék öriztek a föld szinten. 
  • Várj.-szólt Niall .- Én haragszok rád, de azt tudnod kell ha bármi baj van rám számíthatsz mint BARÁT.- emelte ki Niall.
  • Értettem.-felelte Detti és elindult lefele.
Amikor elmentek lecsillapodtak a kedélyek, a csöndet Liam és Zayn szakította félbe.:
  • Holnap házi buliba megyünk!-jelentették ki.
  • Végre egy jó Party.- feleltük egyszerre.

XXV.Fejezet.: Összeomlás.

Összeomlás.
A házhoz vezető úton csak az járt a fejemben hogy " ez a pasas valahonnan ismerős volt, de nem tudom  honnan kár hogy napszemüveg volt rajta." Annyira elmerültem a gondolkodásban, hogy a kocsiban meg sem szólaltam.:
  • Halihó.- legyezte a kezét felettem Zayn miközben édesen mosolygott rám.
  • Mi?- zökkentem ki a gondolkozásból. 
  • Gyere!- szólt Liam.
  • Megyek.- vágtam rá gyorsan. 
Niall mellettem ült, kisírt szemekkel.
  • Gyere.- szóltam.
  • Megyek.- felelte élettelenül.
  • Hiányzik Detti.- felelte könnyes szemmel.
  • Nekem is.- feleltem könnybe lábadt szemmel.- Nem tudom mi ütött belé.- folytattam.
Bementünk a házba, és a fiúk támadtak le.:
  • Nincs itthon banán.- kezdte Harry
  • Nincs itthon répa.- folytatta Louis
  • Nincs itthon müzli.- mondta Liam.
  • Zayn neked nem hiányzik semmi?- kérdeztem mosolyogva.
  • Nincs itthon sör.- felelte nevetve.
  • Hát máskor meg sem kérdezem.- mondtam nevetve. 
Bálint ekkor kilépett a konyhából.:
  • Nincs itthon csoki.- mondta Bálint.
  • Fiúk mennyetek el boltba.- feleltem egyszerűen.- És miért csodálkoztok hogy nincs itthon semmi, nem voltunk itthon több hónapja.- folytattam.
  • Kicsim, akkor mindjárt jövünk!- felelte mosolyogva Harry és az ajkaimra nyomott egy csókot. 
  • Rendben, de hozzatok gumi cukrot Niall-nek és Nekem.- feleltem.
  • Oké.- felelte Liam és már az ajtónál voltak.
Amint a lépcsőn felfele mentem forró csokival a kezemben amit Niall-nek vittem, két dolgon gondolkoztam. Minek Liam-nek müzli hogyha fél a kanáltól na mindegy. A másik dolog pedig az volt hogy mi történhetett Dettivel. Felértem a lépcső tetejére, amikor zokogást hallok Niall szobájából.
"kopp kopp"
  • Hoztam neked forró csokit!- jelentettem ki nyugtató hangon. 
  • Köszi.- törölte le a n könnyeit,miközben leültem mellé.
  • Niall nem lesz semmi baj!.- jelentettem ki.
  • Mond meg őszintén el kell őt felejtenem.- ekkor ismét elkezdte folyni a könnyei.
  • Mit akarsz hogy hazudjak?- kezdtem én is a sírásba.
  • Ne sírt!- törölte le a könnyeim.- Az igazat mond!
  • Hát akkor igen el kéne felejtened.- ekkor ismét könnycseppek kezdtek folyni a szeméből.
  • Sajnálom.- nyögtem ki, és elmondtam a telefonos történetet. 
  • Úr isten- felelte Niall.
  • Te olyan jó szívű és megértő vagy.- mondta Niall.
  • Köszönöm.- mosolyodtam el.
Ekkor Niall közelebb jött és megcsókolt, nagyon jól esett de nem tehettem mert én Harry-t szeretem.
  • Niall nem lehet.- húzódtam el tőle.
  • Sajnálom, ez csak gyengeség sajnálom.-mondta Niall.
  • Semmi baj.- ekkor hallottuk hogy megjöttek a fiúk.
  • Mennyünk le.- mondta Niall már mosolyogva.
  • Okés.- és elindultunk lefelé. 
A lépcső előtt azt hallottam hogy Bálint azt ordítja.:
  • Szevasztok Kö*sögök.- gondolom Zayn ismételten leitatta.
Ekkor ugrott be a Detti szülinapi bulija, a férfi aki a kocsiban ült az Patrick Stump volt a Fall Out Boy-ból.
  • Gyere.- szólt Niall.
  • Okés.- zökkentem ki.
Lementünk a lépcsőn kicsit társalogtunk és kopogtak, kinyitottam az ajtót mindenki meglepődött főleg én. Niall pedig dühbe gurult.

2014. január 26., vasárnap

XXIV. Fejezet: Váratlan Veszekedés.

Váratlan Veszekedés. 
Reggel mindenki nagyon másnapos volt, Harry-vel egy olyan 10 fele keltünk. Pár perc múlva Niall kopogtatott. Én nyitottam ajtót.
  • Nem láttad Dettit?- kérdezte aggódva. 
  • Nem de, gyorsan keressük meg.- válaszoltam már aggódva. 
Először az aulában kerestük, utána  női mosdóban.
  • Nincs itt.- szóltam ki Niall-nek.
  • Ti meg kit kerestek.- jelentette ki  Detti.
  • Te meg hol voltál.- vontuk kérdőre mind ketten.
  • Sehol.- felelte.
Ekkor bement a szobájába és Niall pedig utána sietett. Én is visszamentem a szobánkba, ahol Harry már türelmetlenül várt. 
  • Megtaláltátok?
  • Meg.. de komolyan nem normális- jelentettem ki.
A beszélgetésünket a Dettiék szobájából kiszűrődő veszekedés zavarta meg, mi átmentünk és berontottunk.
  • Ti meg miért veszekedtek?- rontottunk be Harry-vel.
  • Semmiért!- vágta rá Detti.
  • Ha neked semmi akkor....áh.- és kiment a szobából Niall és be csapta az ajtót.
  • Most komolyan ezt kell csinálnod?- vágtam a fejéhez és Niall után futottam. 
De azt még hallottam hogy Harry azt vágja Detti fejéhez.:
  • Nem tudom mi ütött beléd.
És ezután utánunk futott, Niall-re és rám a földszinti bárban talált.
  • Haver ezt most nem kéne!-mondta Niall-nek.
  • De én ezt már nem bírom.- mondta Niall könnyes szemmel. 
  • Ó kincsem, úgyis ki fogtok békülni.- válaszoltam nyugtatóan. 
Niall egy kicsit megnyugodott és felmentünk a szobánkba, a folyosón összetalálkoztunk Bálinttal és Louis-sal. 
  • Úr isten! Mi történ veled Niall?- kérdezte Bálint kicsit aggódva.
  • Haver jól vagy?- folytatta Louis.
  • Nem, nem vagyok.- felelte Niall.
Bementünk a szobánkba Harry Niall-lel maradt még én átmentem Niall bőröndjéért, mert ő nem akart találkozni Dettivel. Amikor beléptem a szobába Detti nem szólt hozzám csak a telefonját nyomkodta. Én pedig gyorsan kivittem a bőröndöt. 4 órakor indul a gépünk gyorsan össze pakoltunk és beszálltunk egy taxiba. A sok személyes taxiban csak Zayn és Liam és Bálint tartotta a hangulatot. Niall folyton Dettit nézte de Detti viszont csak a telefonját nyomkodta, sajnos elcsíptem egy mondatot az egyik üzenetéből.
"Nagyon szeretlek kicsim, sietek Londonba."
Ekkor nagyon dűhbe gurultam, de nem mutattam ki. Felszálltunk a repülőre az út most kivételesen hosszú volt. Amikor leszálltunk mi mindannyian Harry házába mentünk, kivéve Dettit mert ő szállodába akart menni. Láttuk hogy egy fekete kocsi jött érte amiben egy jóképű férfi várta akinek látszólag nagyon élvezte a társaságát. 

2014. január 25., szombat

XXIII.:Fejezet.: Fergeteges Party.

Fergeteges Party.
Reggel boldogan keltünk, főleg mert Magyarországban vagyunk. Kikelünk az ágyból, felöltöztünk éppen az aulába tartottunk amikor meghallottuk. 
  • ÁÁÁÁÁ SEGÍTSÉG!!-ordította Liam. Ekkor mi berohantunk a szobájához.
  • Mi történt?- rontottunk be a szobájába. 
  • K-K-Kanál!.- mutatott az asztalán lévő müzlis tál mellett heverő kanálra. 
Mi ekkor nagy röhögésbe kezdtünk.
  • Liam.. Te hülye vagy.- próbálta kinyögni Harry a nagy röhögés közepette. 
  • Mennyünk le enni.- jelentettem ki.
  • Menyünk úgy is panaszt kell tennem.- mondta felháborodva -Liam
Lementünk és falatozni kezdtünk a finom reggeliből. Reggeli után elintéztük az esti meglepetést Harry-vel.

  • Bálint és Detti hol vannak.- kérdeztem a többiektől. 
  • A szüleikkel elmentek reggelizni.- felelte Zayn.
  • Értem.- feleltem egyszerűen.
Pár óra múlva megérkeztek Dettiék is. A fiúk pedig lassan elindultak próbálni. 

  • Gyerekek menjünk kajáljunk valamit koncert előtt.- jelentette ki Bálint. 
  • Benne vagyok.- jelentettük ki egyszerre Dettivel.   
Beültünk egy étterembe, ahol pár perc múlva már rajgók ezrei jelentek meg. Gyorsan megkajáltunk Bálint pedig flörtölgetett egy csajjal, de mi elráncigáltuk őt onnan mert indulnunk kellett. Gyorsan beszálltunk egy taxiba. Hamar a stadion előtt voltunk, és Detti és az én nyakamba ugrottak a régi barátok akiket én és Harry hívtunk meg a koncertre VIP belépővel. Bementünk a stadionba pár perc múlva elkezdődött a koncert egyre nagyobb buli kezdődött. A koncert végén a fiúk megköszönték hogy ilyen jó hangulatot csináltak és nagyon jó rajongok a Magyarok. Ezt előszőr angolul utána pedig az én fordításommal. Végül átmentünk az After Party-ra. Ott aztán ittunk rendesen nagyon örültem hogy a régi barátokkal és az életem értelmeivel az One Direction-nal akikkel élek. Nagyon bebasztunk és csak Liam volt többé kevésbé józan és ő cipelt minket haza, sajnos holnap délután vissza kell repülnünk Londonba. 

2014. január 24., péntek

XXII.Fejezet.: Magyarország.

Magyarország.
Reggel nagy sikolyokra lettünk figyelmesek, előszőr megijedtünk hogy valami baj van de csak öröm sikolyok voltak. 
  • Mi történt.- kérdeztem álmos hangon miközben Harry követett. 
  • Ma megyünk Magyaroszágra!.- ugrottak a nyakamba mindannyian. 
  • Micsoda?- kezdtem értetlenkedni. 
  • Gyorsan pakoljatok.- siettetett a menedzser. 
Pár perc múlva el is készültünk. Egyenesen a repülő térre mentünk, ahol ezer és ezer paparazzi várt minket. De minket már ez sem érdekelt, mivel mindenki nagyon izgatott volt a fiúk azért mert most mennek Magyarországra mi pedig azért mert már kb. 2 éve nem voltunk otthon. A repülő út nem tűnt hosszúnak mert itt voltak a többiek. Amikor leszálltunk elfoglaltuk a szállodánkat, ahol szüleink vártak, mi pedig örömmel mutattuk be a fiúkat és örültem hogy viszont láthatom Anyáékat. Első dolgunk a városnézés volt nagyon örültem hogy most mi vagyunk előnyben mert Detti és Bálint és én ismerjük a várost. Minden nevezetességet megmutattunk nekik.

                  
Niall hamar éhes lett ezért beültünk egy közeli étterembe.
  • Már olyan rég ettem Magyar kaját.- jelentette ki Detti. 
  • Én is.- jelentette ki Bálint. 
A fiúk csak néztek ránk, mivel Magyarul beszéltünk, bár a többségüket megtanítottuk pár Magyar szóra. Szerencsére ez egy elég elit hely volt így kevés rajongó volt ott. 
  • Holnap koncert.- mondta boldogan Niall.
  • Kíváncsi vagyok mennyien jönnek el.- jelentette ki Harry.  
  • Biztos sokan.- jelentettem ki biztató hangon. 
  • Én jóllaktam.- jelentette ki Niall.
  • Komolyan.- mondta röhögve és egyszerre Bálint és Louis. 
  • Nálad van olyan is.- mondtam miközben majd megfulladtam a röhögéstől a többiekkel együtt. Ekkor Niall felállt és így szólt.:
  • Mennyünk!.- és ezzel vigyorral az arcán a kijárat felé mutatott. 
Felálltunk és elindultunk a szálloda felé, ami előtt rajongók milliói álltak. Harry-től ismét kértem egy szívességet amiről csak mi ketten tudtunk. A szállodában nagyon sokáig beszélgettünk, de elfáradtak és visszamentek a szobájukba, főleg azért mert Harry ki zavarta őket mert velem szeretett volna romantikázni úgy mint Niall és Detti. Bálint és Louis meglátogatták a minibárt de csak mértékkel mert holnap koncert!